Vajon miért?

2011 január 12. | Szerző: lafemme1 |

 Van valaki, aki nem köszön nekem. Illetve a szemével igen, de látom a habozást, hogy nem jön ki a száján, hogy SZIA. Pedig látásból ismer, találkoztunk már mint “szomszédok”. Olyan érzésem van, mint kamaszkoromban, amikor mindenkinek lazán köszöntem, de annak a srácnak, aki tetszett, sohasem mertem köszönni, vagy ha igen, fülig pirultam. Ez most nekem olyan, csak a felnőttes kiadásban. Van mondjuk három szomszéd, abból az egyik ő, mindenki hangosan köszön nekem, csak ő néz csendben a szemembe. Mindenkinek köszönök, hogy sziasztok, még az egyiknek külön, hogy hello, de ez a nem köszönő  nem reagál, csak néz. Na, ez meg mi? Hisz már nem vagyunk kicsik, kamaszok, simán belefér egy köszönés, ami nem jelent semmi plusszt, de ezt nem kapom meg tőle. Csak a csendben nézést. Így jártam. Gondolkozom, próbálom több oldalról megfejteni. Ha tetszem neki, akkor pláne kéne köszönnie (hisz nem vagyunk már gyerekek), ha nem szimpatizál velem, akkor meg nem kéne gondot okoznia a köszönésnek. Számomra megfejthetetlen dolog ez.