Egyedül…

2011 január 14. | Szerző: lafemme1 |

 Egyedül vagyok. Csend van. Nyugalom van. Holnap találkozom drága szeretteimmel, akikkel úgy érzem, hogy nagyon jót fogunk beszélgetni. Valamelyik héten átfutott az agyamon, hogy mindig csak sietve találkozunk az utóbbi hetekben, családostul, mi lenne, ha csak mi beszélgetnénk valahol, ahol nincsenek zavaró tényezők. És láss csodát, ez az álmom is teljesült. Ez már legalább a harmadik dolog ebben az évben, ami magától teljesült. Illetve magamtól. Most látom csak, hogy mennyit ártottam magamnak azzal, hogy beszűkültem. És ha csak egy kicsit is figyelek kifelé, máris előttem a világ. És nem kell ezért erőfeszítést tennem, hanem feldobok egy labdát, és elkapják. Mert mindig elkapják, csak annyira belefáradtam magamba tavaly, hogy tehernek éreztem mindent, ami nem itthon történik.

Csak azt nem tudom, hogy mi legyen a vágyammal? Hagyjam  pihenni? Hisz eddig is hagytam. Félelemből? Nemakarásból? Már olyan rég volt ilyen, hogy nem tudom elképzelni, hogy jó lehet. Fura. Belül égek a szeretettől, a jóléttől, de ezen még csiszolnom kell. Hagyok időt erre, mást úgysem tehetek. De minden egyes nappal közelebb kerülök a jó állapothoz, érzem. És én most szép lassan szeretném ezt elérni, semmi sietség, semmi hirtelen feltámadás. Ha érzem, hogy most, akkor megteszem, és tuti, hogy jó lesz. Olyan rég volt jó. Akkor aztán elememben voltam, mindenre volt energiám. Egy kis szex annyi erőt adott, hogy elég volt egy hétre, viszont akkoriban sűrűbben akartam. Minél ritkábban szexelek, annál kevesebb van bennem. Nem hiába ősi dolog ez.