Már megint…

2011 január 18. | Szerző: lafemme1 |

 Megint találkozott az életünk az egyik vágyammal. Most úgy érzem magam, mint kamaszkoromban, viszont nagyon jó lett volna, ha akkor ilyen felnőttesen érzek. Sajnos ez úgy tűnik, hogy csak plátói. Három a magyar igazság, háromszor futottunk össze. Először csak messziről, mosolygott, mintha köszönt volna, de valahogy mindig mosolyra fakad  a szemem, ha meglátom. Aztán egy fél óra múlva már előttem landolt, pedig azt hittem, hogy másnak lesz szerencséje, és mondott valami furát, hogy “én hagyom magam” vagy “nem szoktam ellenkezni”. Nem a szexről beszéltünk, de nem is én lennék, ha én nem arra gondoltam volna. Hm, simán hozzásimulnék. Érdekes, hogy ilyenkor valahogy kiegyenesedik az ember, hogy láthatóbbá váljon, hogy a nőies vonalak még nőiesebbek legyenek. Aztán estefelé is kérdeztem valamit tőle, és csak ámult-bámult. Imádom. És nekem most ennyi elég. De egy idő után nem lesz elég. Ismerem magamat. Álmodozok, vágyakozok, aztán mikor jó pár hónap múlva látom, hogy ugyanitt tartok, akkor keresek másik álmodoznivalót. És ez így megy életem végéig. Ez borzasztó, nem? Hogy annyi vágy szorul belém, annyira kapni akarok egy férfit, hogy a vágyakozásban elszürkülök. Ugye van remény? Legyen!