Megint hétfőre várva…

2011 január 30. | Szerző: lafemme1 |

 Megint nincs vasárnapi depi, úgy látszik, hiányzik az “esemény”. Nyugis hétvége, szeretetben, főzésben, takarításban, levegőzésben gazdag. És megint várom a hétfő reggelt, hogy azokkal lehessek péntekig, akikkel jól érzem magam. Tudom, hogy fárasztó lesz, de ha minden hétvégén így alakul a feltöltődésem, akkor megéri.

Vasárnap délután szöget ütött a fejembe valami. Hogy sokkal, de sokkal többet ki tudnék magamból hozni, ha nem lennék ilyen önsanyargató. Hogy kapálózhatnék más munkáért, simán sikerülne, de akkor ami most van, az nagyon-nagyon hiányozna. Bár amilyen aktív életet élek, valószínű, hogy a sok papírmunka lehet, hogy jobban felizgatna… Mindegy, ezt a részét hagyom most. Mivel elég önbizalomhiányos vagyok, sokszor nem hiszem el, hogy meg tudom csinálni. Most a nem akaromnál tartok, mondjuk kb. öt év múlva, lehet, hogy elkezdek finoman törtetni. Én mindig azt tartottam helyesnek, hogy pincétől a padlásig. Ha egy ötemeletes szintben gondolkozom, akkor most vagyok a második szintnél, és a harmadik szinthet szeretnék jutni legközelebb.

Mert a héten volt egy példa, erről jutott az eszembe. Amikor hirtelen valaki kicsit is feljebb kerül (legalábbis szerinte), akkor megváltozik. Azt hiszi, hogy sokkal könnyebb munkája lesz, mert már nem ezt az általa nagyon unalmasnak tartott dolgot csinálja, viszont most úgy érzi, hogy baromira tud tanácsot adni, hogy ezt mi hogy tegyük. Meg kell mondanom, hogy ilyen katasztrófális tanácsadást még az életemben nem láttam, és úgy érzem, hogy ezt valahol jeleznem kell. Engem nem érdekel, mert sosem hódoltam be a szimpátiának, és magabiztosan végzem a munkámat. De milyen lenne egy tanácsadónak tanácsot adnom a régi ismeretségre való tekintettel? Pedig nagyon ráférne. Attól félek, hogy lerúgják majd a magas lóról, pedig olyan nagy lelkesedéssel futott neki ennek a munkának. De elrontja, elrontotta az első perctől kezdve. Ennek nem lesz jó vége, csak azokat sajnálom, akik ennek szenvedő alanyai lehetnek. Mert ez nem támogatás, ez b…..gatás.

És ha én elhatároznám, hogy igen, ezt szeretném csinálni, ezerszer jobban, lélekkel, emberséggel végezném, úgy, ahogy megérdemlik az emberek, hogy segítsek nekik, hogy feloldódjanak és szabadon szárnyaljanak a munkájukban. Hogy ha már valaki muszályból csinálja, akkor úgy csinálja, hogy mindenkinek egy kellemes élmény legyen, ne egy görcsös megfelelni akarás. És most mindegy, milyen munkáról beszélek, ez mindenre vonatkozik. Mert ha merevek vagyunk, mereven meg akarunk felelni, mereven teljesíteni akarunk, egyszercsak eltörünk…