újévi fogadalom

2010 december 3. | Szerző: lafemme1

 leszokni a sok rossz szokásomról. 1. egészség 2. hogy emiatt vonzóbb legyek 3. mert igen, még vonzóbb akarok lenni, mert ebben az évben a lefáradással voltam elfoglalva 4. elfogadni azokat az embereket és azoknak a szokásait, akikkel élek (ez lesz a legnehezebb, de ha sikerül, akkor a legboldogabb leszek a világon) 5. valaki újat szeretnék, akire vágyok 6. mindezek ellenére megmaradni olyannak, amilyen vagyok, csak értékesnek érezzem magamat 7. túl sok fekete ruhám van, ebből elég 8. ezt a monoton pofát lecserélni a víg belsőmet sugárzó külsőre 9. többet találkozni vele, hogy ne legyen bennem a félelem 10. többesszámban szexelni, hm…. 11. tisztaságot mindenhol

1. a pöfékelésről leszokni. unom már a szagát, bűzét, de a véremben van sajnos. emiatt sem találom magamat vonzónak. hiányoznak az illatok, az én illatom. mindig uralja az életemet, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mikor bűzölöghetek. persze egyszerű lenne a megoldás. ne gyújts rá. de ez nem ilyen könnyű. gondolatban nagyon élvezem, hogy nem kell költenem rá, másra is lesz időm, nem függök tőle, érzem a friss levegő illatát, igazi dögös illatos nő leszek, nem kell attól tartanom, hogy bűzlik a füsttől a szám. egyszóval unom már.

2. a környezetemben nem sokan dohányoznak. és nagyon irigylem azokat, akik nem gondolnak erre a rossz szokásra. szabadok. milyen jó lenne reggel, délben, este úgy közlekedni, hogy nem pöfékelve látnak. hogy illatosan vonzóbb leszek sokkal, és dicsekedhetek a jövő embereinek, hogy nem dohányzom, tehát bármikor le lehet smárolni. és este is bármikor bárhová mehetek, nem kell kitisztítanom magamat egy egész nap.

3. nem nagyon hordtam idén szoknyát, szőrös volt a lábam, fáradt voltam leszedni a szőrt, nem volt rendes szoknyához való cipőm, a harisnyáimat nem volt kedvem hordani. de most már azért szeretném. nem szabad nadrágosban mutatkoznom sokat, hadd lássák a formás (mostanában egyre formásabb…) fenekemet, lábaimat. nem kell szégyellnem, hogy nem vagyok gizda, de azért még a formás.

4. teljesen feleslegesen szívja el az energiámat, hogy nem tudom elfogadni a másik szokását. néha igen, de akkor nagyon, de ha éppen olyan kedvem van, akkor mint a hurrikán, forgok-morgok ezerrel, aztán hirtelen lecsendesedek és rájövök, hogy ezt kár volt. inkább a magam unalma miatt jön ki ez belőlem. savanyú leszek ettől, pedig nem kéne.

5. ha sikerül az 1. terv, akkor leszek készen arra, hogy valakit befogadjak még úgy, ahogy az jó. kellemeset szexelni, vágyni rá, de nem magamhoz kötni. szabadon, nemcsak szerelemből, hanem élményből is szexelni. hogy ott legyen két test, és érezze, élvezze egymást, lágyan, durván, szerelmesen, kefélősen, mindenhogy. és utána hazamegyünk, és arra gondolunk, hogy de jó volt, és várjuk a következő találkozást. nincs lelkizés, csak élvezet, és nincs egymásra telepedés, csak az a pár óra élvezet. egyszer már közel voltam hozzá, csak az a baj, hogy mindig lelkizek. úgyhogy a régihez szeretnék visszatérni, de nem szeretnék félni a lebukástól. olyan lazán, ahogy akkor működött.

folyt. köv. álmos vagyok

Alakulok

2010 november 18. | Szerző: lafemme1

 Egy kicsit rendbe szedtem magamat. A frufrummal van a bajom. Sebaj, majd megnő pár hét múlva…

Ezt már évek óta érzem, hogy kellene csinálni valamit. Nagyon sok idő eltelt úgy, hogy elvesztem a semmiben. Ezzel csak az a baj, hogy rengeteg óra elmegy a semmire, éreznék erőt, kedvet hozzá, de valami visszatart. Mintha egy kötéllel nyúzna valami, hogy ne csináld, majd… És amikor a majdnál tartok, akkor jövök rá, hogy mit kellett volna csinálni, bármiről is legyen szó. Azon már túl vagyok, hogy több idő kellene magamra. Dehogy kell, mert az megvan. Van időm törődni magammal, van idő törődni másokkal, de mégsem kerek a kép. Még mindig lebegek az ürességben.

Tudom, hogy eljön majd az ideje valamikor, csak várom az erőt. És azt keresem, hogy ezt az erőt hogyan tudnám magamba erőltetni. Ez nem megy.

Már vágyok a szexre, és hamar jön a gyöngyör, de az is elveszi az erőmet, annyira jó. Ahelyett, hogy felélednék tőle, de nem, mégegyszer akarom, mert annyira jó megint. Úgyhogy átadom magam az érzésnek.

Szétesek

2010 november 18. | Szerző: lafemme1

 Kezdem érezni, hogy elveszek a semmiben. Nincs erőm törődni magammal, csak tengek-lengek, holott pár óra alatt annyi mindent tudnék csinálni. Amibe belekezdek, nem sikerül ma, azt se tudom mivel kezdjem a dolgaimat. Pedig tegnap két óra alatt annyi mindent csináltam, olyan lelkesen, hogy ha ma így haladnék, akkor már rég pihenhetnék, hogy ez is megvan. Most van az a pont, amikor se a ruháimban nem érzem magam csinosnak, ha belenézek a tükörbe, szörnyű, összeráncolt homlokú lányt látok, ha körülnézek a lakásban, mindenhol csak a kupit látom (pedig nincs rendetlenség, csak egy-két felesleges dolog), főzni is kéne, egy valami sikerül: kimosni a ruhákat, persze hogy sikerül, mert nem én csinálom. Ma totálisan nem érzem nőnek magamat. Sehogy. És ilyenkor a lelkem nincs rendben, pedig most volt időm pihenni. És lesz is. Holnap is.

Mit csináljak? Mossak hajat? Fessem ki magam? Pár hete még melegítőben is nőnek éreztem magam, de most! Ez a legrosszabb, mikor semmilyen vagyok. Ez a vágy meg csak nem akar visszatérni. Ez sem a sok munkától van, ez belülről fakad. Mikor érzéketlen leszek. Egy unalmas szürke valaki. És az ilyen emberektől kiráz a hideg, most meg kénytelen vagyok ezzel lenni egész nap.

Terv: Hajat mosok, szépen megszárítom, kifestem magam, aztán kiteregetek, addigra lenyugszok. Nyugis nap lesz, bár későn érek haza, de mire elindulok itthonról, szeretnék emberként és nem rongyként távozni. Adok másfél órát magamnak, aztán meglátjuk.

 Annyiszor eltervezem, hogy milyen stílusú ruhákat fogok magamnak venni, és sosem azt veszem meg. Fekete, farmer ötvözet, szoknya, csizma. Ehelyett össze-vissza mindenféle színben járok, amitől kiráz a hideg. Magamtól.

Szóval? Elég a nyavalygásból, előveszem a farmeromat, a fekete kabátomat, sajnos műbőr, és fekete fülbevaló, kifestem majd magam, és akkor jöhetnek a szeretteim. Annyira jó, hogy vannak! Szeretek ilyenkor az ünnepre készülni. Mert nem pakolok a kosárba mindenféle ötletet, hanem én készítek nekik. És a készülődés akkor nem abból a rohanásból áll, hogy jaj, kinek mit vegyek, becsomagolom és tessék, boldog karácsonyt, hanem november végétől szépen, lelkesen készítgetem őket, és bár van még mit tanulnom, de nem rohanva készülődök, és ez nagyon jót tesz. Magamnak sosem varrok. Épp eleget foglalkozok magammal, nem érzem szükségét, hogy ennél többet kellene. Hanem feltöltődök azáltal, hogy másokkal törődök.

Tudom, hogy holnap jó napom lesz, koncertre megyünk, találkozok a barátnőmmel és a pasijával, és egy nagyon régi, gyermekkori ismerős koncetrjére megyek, szóval a szívem már megtelt melegséggel, mert annyira szeretem a régi ismeretségeket, annyira ragaszkodok hozzájuk! Bármennyire is ritkán jön ilyen össze, hetekig feltöltődök.

Miért szeretnék nőnek lenni most? Tetszeni akarok valakinek? Azt akarom, hogy jó nőnek tartsanak? Minek? Miért nem fontos, hogy itthon is nőnek tartsanak? Miért csak magamnak akarok nőnek látszani? Ha nem akarok senkinek tetszeni, akkor nem mindegy, hogy lépek ki az utcára, ha nagyjából normálisan öltözködök?

Elvették a nőiességemet azzal, hogy levágták a hajamat? Már pedig le kellett. Olyan jó dús volt, hátközépig, most meg mint a kopasz csirke. Nyak alattig. Más frizurát nem tud csinálni a fodrász, leragadt a nyugdíjas dauer-becsavarás-beszárításnál. Legközelebb nem hozzá megyek! Azt hiszem, itt a gond csírája. Nem érzem nőnek magamat hosszú haj nélkül. Na, mindjárt csinálunk vele valamit, hátha segítek magamon valamit.

A vágy…

2010 október 4. | Szerző: lafemme1

 Ma megint éreztem. Jó volt nőnek lenni, jó volt, hogy figyeltek rám megint. De nem ezt akarom elérni. Végre én szeretnék másra figyelni. Most azt hiheted, hogy testi kapcsolatról beszélek. Az is fontos, de most nem erről van szó. Figyelem az embereket, figyelem, hogy ők hogyan figyelnek rám. A fiatalokon nézem, hogy még mennyire mások, mint amilyennek igazán lenni szeretnének, nézem a középkorúakat, hogy mennyire megaszottan élnek (néha talán én is ehhez hasonlítok), és nézem a szép Öregeket! Elcsodálkozom magamon, hogy miket veszek észre rajtuk. Látom a régi igazolványokon a fiatalkori képüket, rájuk nézek, elmosolyodok, és lejátszódik bennem egy élet, hogy vajon mi minden történhetett velük azóta, mióta az a kép készült. Mit tudnának mesélni, mit csináltak volna másképpen, és mi zajlott le bennük azalatt a több évtized alatt. Biztos ők is vágytak, valamire, valakire, és meghallgatnám őket, hogy most hogyan emlékeznek. Sok idős embernek gyönyörű a bőre. Azok a finom, puha ráncok, szinte a bababőrhöz hasonlít, amikor ápoltan megjelennek és véletlenül hozzájuk ér a kezem. Mennyi helyen járhatott, miket írhatott és érinthetett vele. És ilyenkor nem érzem magam hűtlennek, mert biztos közülük is páran megjárták a lélek mély bugyrait.

Szóval ma is éreztem azt a melegséget, azt a mély szeretetet, ami átjárta a testemet. A szem, a hang, az élet, mind olyan hatással volt rám, szerettem volna megismerni jobban, de tudom, hogy nem tehetem. Vagy ha megtenném, hívatlanul belemártóznék egy idegen ember életébe. Ezt nem szeretném. Viszont látom a tekinteten, hogy bízik bennem, de neki ennyi elég és hogy ez így nekem is elég. És tudom, hogy legközelebb még jobban fog bízni bennem. És titkon szeretnék a barátja lenni, a bizalmasa, és ha egymás mellett lennénk, nekem elég lenne, ha csak ölelne és mesélne. Mert annak nincsenek következményei, nincsen akkor lelkifurdalás, magyarázkodás. Mivel mindig óvatos vagyok, mert nem tartozik rám minden ember életének történései, csak tapogatózok, és olyan jól esik, ha figyel rám, és megérti, hogy igen, szeretném hallani, hogy mi történt és mi fog történni. Nem én vagyok a lényeg, hogy magamról beszéljek, hanem az, hogy ő miként éli meg azt a helyzetet, amiben van, és ahogy belekerült. Én soha nem beszélek magamról, mert ha beszélnék, sokan szomorúnak látnának, lehet, hogy látnak is, és tudom, hogy ezt szeretik bennem, hogy őszintén érdeklődök, de csak azokról akiket szeretek, vagy szeretnék szeretni. Nálam ez kiváltság, és aki a körbe belekerül, az életem végéig számíthat rám. Akár csak egy pillantás erejéig, egy szó, egy összenézés. És ezzel egyidejűleg elkezdődik az álmodozás, a “mi lenne, hogyha…” Itt érzem, hogy baj van, nagyon nagy baj. A vágyam nem jut el az élvezetig gondolatban. Testben igen. Ez egy külön fejezet, visszatérek még majd ehhez a témához. Szeretném újra érezni, ahogy lefekszem az ágyamba, vagy ahogy csak ülök a kanapén és bambulok, hogy rá gondolok, és a szánk összeér. Máskor ez hatalmas vágyat keltett bennem. Hogy a két puha finom száj összeér, megérint, és kis kóstolgatás után belemarkolunk egymás hajába, és szinte elélvezünk a csóktól. Most már nem ezt érzem, nem tudok idáig eljutni. Szeretnék szeretni, de elhidegültem. Felületesen szeretek, és talán ezért nem találok vágyra. Nemrég azért közel jutottam hozzá, de pár hétig tartott, aztán megint kiürültem teljesen, csak amikor megláttam, mosolygtam magamban, hogy igen, nemrég veled voltam álmomban, és amikor beszéltem vele, megnyugodtam, lecsillapodtam. Mert én úgy érzem, hogy addig élek, amíg vágyok…

Start

2010 október 3. | Szerző: lafemme1

 10 éve nem írtam naplót rendszeresen. Pedig hogy szerettem elbújni a világ elől és kiönteni a szívemet. Mikor beteljesedett egy álomnak látszó esemény, ezzel egyidejűleg elszakadt bennem valami. Meg kell varrnom, újjá kell az elfoszlott szálakat sodornom, nem pedig csak sodródni.

Álom, álom, édes álom, pár nap múlva találkozunk